Itt a nyár, dübörög az esküvői szezon, sorra mondják ki a boldogító IGENT menyasszonyaink.

Jönnek mennek a szebbnél szebb ruhák, amelyek a NAGY NAP egyik legfontosabb kellékeivé válnak és méltó tanúi a szívet melengető eseményeknek. Azok a lányok, akik már kitűzték az esküvő dátumot a KÖVETKEZŐ ÉVRE és lelkesen nekiláttak az esküvő szervezésének, már alig várják, hogy végre az egyik főszereplő, a Menyasszonyi Ruha megtalálása is elkezdődhessen. Sokan hívtok minket már ebben az időszakban (május-júniustól) is információért, jövő évi dátumra keresve a tökéletes ruhát.

Jövőre lesz az esküvőm, mikor kezdjem el keresni a menyasszonyi ruhám? Szeretnénk erre a fontos kérdésre választ és tanácsot adni Nektek.

Az esküvői ruha kölcsönzéssel foglalkozó szalonokban az esküvők szezonja általában áprilistól szeptember végéig tart. Ez azt jelenti, hogy ebben az időszakban van a LEGTÖBB esküvő, a menyasszonyi ruhák vagy kint vannak az ügyfeleknél, vagy pedig igazítás, tisztítás alatt. Mivel kizárólag próba céljára általában nincsenek ruhák (vagyis csak azt a ruhát lehet próbálni, amit aztán ki lehet kölcsönözni), ezért ebben az időszakban nagyon limitált számban tudtok ruhát próbálni. Ha teljesen beleszerettél egy konkrét esküvői ruhába és hallani sem akarsz másikról, természetesen van lehetőség a próbára, és le is foglalhatod, ennek nincs akadálya. Jó, ha tudod azonban, hogy az új kollekciók általában nyár végétől érkeznek meg a szalonokba, így októbertől már a legújabb kínálatot, a legújabb, legtrendibb ruhákat próbálhatod!

A tavaszi/nyári ruhapróbára időpontot is nehezebben lehet foglalni, mert a legtöbb és legkelendőbb időpontot értelemszerűen az aktuális menyasszonyok igazító próbáinak, és a ruha kiadásoknak kell fenntartani. Az őszi ruhapróba másik előnye, hogy ilyenkor sok helyen kiárusítást is szerveznek az előző szezonok kollekcióiból, így, ha vásárolni szeretnél, nagyon kedvező áron juthatsz hozzá egy-egy márkás modellhez.

Egyszóval kedves jövő évi menyasszonyok, a legfontosabb tanácsunk, hogy legyetek TÜRELEMMEL 😊

Érthető, hogy felfokozott hangulatban már alig várjátok, hogy menyasszonyi ruhát próbálhassatok, de hallgassatok ránk, sok időt és pénzt is megtakaríthattok, ha az őszi ruhapróba mellett döntötök! Egészen biztosan tudjuk állítani, hogy NEM MARADTOK LE SEMMIRŐL, sőt!

Kivételek és speciális élethelyzetek persze mindig adódhatnak, de a kivétel erősíti a szabályt, mint tudjuk…;)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.