Immár hagyomány, hogy november első hétvégéjén  – Nyílt hétvége keretében – ünnepélyesen megnyitjuk a következő szezont – ebben az évben az Ananász Szalon történetének 18. szezonját!

Ebből az alkalomból, 2017. november 4-én és 5-én, szombaton és vasárnap is meghosszabbított nyitva tartással és óriási előfoglalási kedvezményekkel várjuk a kedves menyasszonyokat ruhapróbára. Mindkét napon 10.00 és 18.00 óra között várunk benneteket, felpróbálhatjátok és lefoglalhatjátok kedvenceiteket a legújabb kollekciókból. Szalonunk munkatársai mindenben segítségetekre lesznek, hogy megtaláljátok az álomruhátokat a nagy napra!

Az eseményünkön történő részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges, amelyet telefonon tudtok megtenni a szalon telefonszámain: +36307287707, +3613179322. Az előző évek tapasztalatai alapján a naptárunk erre a hétvégére nagyon gyorsan betelik a kedvező kölcsönzési díjak igénybe vétele miatt, ezért kérünk benneteket, hogy mielőbb hívjatok minket időpont foglalás miatt.

Ha már megvan az időpont a hétvégére, akkor tanácsoljuk, hogy készítsetek listát a felpróbálni kívánt modellekről, amelyet hozzatok magatokkal a ruhapróbára. Ennek segítségével hatékonyabban tudunk segíteni a választásban, hiszen nekünk is az a legfontosabb, hogy TI mit szeretnétek.

Ha nem voltál még menyasszonyi ruhapróbán, olvasd el blogunk erre vonatkozó írásait, sok hasznos tanácsot találsz bennük. Adunk is mindjárt 5 tippet a készülődéshez:

  1. Menj el fodrászhoz vagy készíts egy szép frizurát a próba előtt, meglátod, a tükörbe nézve óriási lesz a különbség!
  2. Egyél és igyál egy keveset, hiszen éhesen nem tudsz koncentrálni, szükségünk van az energiádra!
  3. Amikor kiválasztod, kiket hívsz el a próbára, válassz olyan rokont, barátot, aki pozitív és támogató személyiség, hiszen erre van szükséged! Higgyétek el, néha nekünk kellemetlen, szegény menyasszony milyen megjegyzéseket kap a próbán a kísérőktől!
  4. Limitáld a kísérőid számát! Véleményünk szerint három kísérőnél több már zavarja a próbát és elvonja a figyelmet a lényegről, RÓLAD!
    Viselj szép alsóneműt! Többen fognak látni aznap benne.
  5. Ne zavarjon, ha a próbált ruha nem a Te méreted! Mi mindent megteszünk, hogy lásd, milyen leszel benne, bízzál bennünk!
    Légy nyitott az új ötletekre, amikor ruhát próbálsz! Az egyik tipikus hiba, amikor azt hiszed, biztosan tudod, mi áll jól neked. Több száz menyasszonyt láttunk már, hidd el, nekünk is az a legnagyobb siker, amikor a legjobbat hozhatjuk ki az alkatodból!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.